csapata minden programba vont résztvevőt a vállalkozásának megalapításától számított 1 évig díjmentesen mentorál és segít a vállalkozás megfelelő működése és fejlődése érdekében. A mentorálás részeként a vírushelyzet miatt jelenleg online worshopokat tartunk, de mentorok egyénileg is állnak a résztvevők rendelkezésére. A mentorálással kapcsolatban keresd a mentorodat! 2021. február 25-ig lehet igényelni a HIPA kedvezményt, így ha még nem éltél vele, add le az illetékes szerveknél az erre vonatkozó nyilatkozatodat. A 2020. december 22-én megjelent 639/2020. számú kormányrendelet alapján az alábbi kettő HIPA könnyítés bevezetésére került sor a 2021-ben végződő adóéveket illetően: A HIPA-mérték 1 százalékra csökken, abban az esetben, ha a helyi iparűzési adó kulcsa 1 százaléknál magasabb mértékű egy településen. A 2021-ben esedékes HIPA adóelőlegek megfeleződnek. Ezen HIPA kedvezmény a már évek óta működő cégeken, vállalkozásokon túl a tevékenységüket 2021. január 1-jét követően megkezdő, eltérő üzleti éves kkv-kra is kiterjed.
A gyászoló család 2021. július 10-én, 96 éves korában elhunyt BENE KÁROLY, a Dunaferr iskola nyugalmazott igazgatója. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy B ALOGH ANDRÁS e gykori Vasmű u. 5. szám alatti lakos 68 éves korában elhunyt. július 28-án 11. 30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk H ORVÁTH ISTVÁN (volt nagyvenyimi cukrász) 74 éves korában elhunyt. július 16-án 17. 30 órakor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család Megrendülten tudatjuk, hogy R ODEK ZOLTÁN 2021. július 6-án 62 éves korában örökre megpihent. Búcsúzunk: Ildi, Andi, Csaba és Friti Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy G YÖRÖK JÁNOS MHSZ-oktató életének 78. július 12-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy B AGI FERENCNÉ sz. : Lóth Ágnes 6 0 éves korában elhunyt. július 9-én 12.
Annak érdekében, hogy a fenti könnyítéseket a Te vállalkozásod esetében is megállapítsák, szükséges a könnyítés iránti igény leadása az önkormányzati adóhatóság részére, amit az alábbi – 21NY HIPA nyilatkozattal – tudsz megtenni 2021. február 25-ig. A "Vállalkozz Velünk! " programot elvégző vállalkozók számára is elérhető a Magyar Fejlesztési Bank Foglalkoztatás ösztönzése célú Hitelprogramja, amelyet a vállalkozások versenyképességének elősegítése céljából hoztak létre. Az alábbi infografikákban foglaljuk össze a Hitelprogram részleteit. A Hitelprogram célja a társadalmi célú Mikro-, Kis- és Középvállalkozások versenyképességének növelése a külső finanszírozáshoz való hozzáférésük javítása révén. Ezen felül a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, és a foglalkoztatást ösztönző beruházásokat megvalósító vállalkozások szintén részesülhetnek a programból. Általános információ a hitelprogramról az alábbi árbán látható, illetve itt olvasható. Ha a fentiek alapján felkeltette az érdeklődését a "Vállalkozz Velünk! "
Az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása", GINOP -5. 1. 10-18 kódjelű pályázat szabályszerű végrehajtása érdekében 2019 júliusa során várható a pályázati felület megnyitása, a kérelmek benyújtásának kezdete. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18. ) Korm. határozat alapján a Magyar Államkincstár a GINOP-5. 10-18 Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása pályázati felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására jogosultként beadta támogatási kérelmét a GINOP Irányító Hatóságához. A kérelem elbírálása során pozitív döntés született, a GINOP-5. 10-18- 2018 -00001 azonosítószámmal nyilvántartott Támogatási szerződés hatálybalépéséhez szükséges feltételeket a Magyar Államkincstár az előírtaknak megfelelően teljesítette. A Támogatási szerződésben foglaltak alapján, a Támogatási szerződés 2018. december 27-én hatályba lépett. A felhívás értelmében, a Kincstár feladata a projektből származó forrás továbbadott támogatásként történő kihelyezése, az ezzel összefüggő ellenőrzési feladatok ellátása.
30-kor lesz a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család "Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. " A gyászoló családja tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy H AJDU MIHÁLYNÉ Gondán Erzsébet (a városi tanács megalakulásától nyugdíjazásáig a hivatal dolgozója) 2021. június 25-én, életének 92. Drága halottunkat 2021. július 12-én 9 órakor polgári szertartás szerint kísérjük utolsó útjára a lajosmizsei temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük! "Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy T ALLÓSI DEZSŐ 84 éves korában elhunyt. július 12-én 14. 30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik édesanyánk, S IMON JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.