A válasz természetesen egy magabiztos, és gyors IGEN volt. Rendeltem még egy fél literes Coca-Colat, illetve egy adag sült krumplit. Kint leültünk. 10 perc alatt készen is voltak a burgerek a krumplival együtt. Meglepődtem, amikor kijött a rendelés. Papírzacskóban, egy igen testes, nagy, és nagyon szépen elkészített hamburgert kaptunk. A zsömle: "Amerikai" stílusú, szezámmagos. Sajnos az alsó rész itt is egy picit vékonyabbra van vágva, mint amit a tartalom megkívánna, de azért el lehet vele boldogulni, csak tudni kell meg fogni azt a burgert. Kezdésnek érdemes azonnal kb. fejre fordítani, és minden harapásnál óvatosan a szánk felé fordítani a tetejét. Így nem fog szétesni a kompozíció. A zöldségek: Mivel én uborkát nem kértem bele, így azt szerencsére nem is találtam benne. Saláta, paradicsom, hagyma. Teljesen frissek, nincsenek szétesve, minden finom, és kellőképpen ropogós is. Sajt: Ennek sajnos a márkáját, fajtáját nem tudom meg mondani, de úgy gondolom, hogy valamilyen lapka sajtról beszélünk, teljesen sárga.
Bezárás Adatvédelmi beállítások Sütiket használunk azért, hogy szolgáltatásaink megjelenése a lehető legvonzóbb legyen, illetve egyes funkciók biztosítása érdekében, Ezek olyan szövegfájlok, amelyek az Ön számítógépén vagy eszközén tárolódnak. Különböző típusú sütiket használunk. Ezek a következő kategóriákba sorolhatók: a webhelyünk megfelelő működéséhez szükséges sütik, a statisztikai elemzés céljából használt sütik, marketingcélú sütik és közösségimédia-sütik. Kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket kíván elfogadni. Szükséges Ezek a sütik a webhely alapvető szolgáltatásainak működéséhez szükségesek, ilyenek például a biztonsággal kapcsolatos és a támogatási funkciók. Az általunk használt sütik némelyikét a böngésző-munkamenet befejezése, vagyis a böngésző bezárása utána töröljük (ezek az úgynevezett munkamenet-sütik). A többi süti az eszközén marad és lehetővé teszi, hogy az Ön legközelebbi látogatásakor felismerjük a böngészőjét (ezek a maradandó sütik). Statisztikák Elemzési célból névtelenül követjük az adatokat, hogy jobban megértsük ügyfeleinket.
view_headline New York Burger (Komárom) leírása Gyorsétterem Hamburgerező view_module New York Burger (Komárom) adatai Szolgáltatások: Elvitelre Árkategória: $$ Közepes árfekvés grade New York Burger (Komárom) vélemények alarm New York Burger (Komárom) nyitvatartás grade New York Burger (Komárom) értékelések Te milyennek látod ezt a helyet (New York Burger)? Értékeld: A hely értékeléséhez először be kell jelentkezned. map New York Burger (Komárom) elérhetősége Adatok: Cím: Bajcsy-Zsilinszky út 1., Komárom, Hungary, 2900 New York Burger helyhez hasonló helyek Griller Amerikai étterem Gyorsétterem Vegetáriánus/vegán étterem Komárom (2900) 4. 2 / 5 Pingvin Étterem Családi stílusú étterem Étterem Gyorsétterem Magyar étterem 5 / 5
Fizetés Fizetési lehetőségeink között szerepel a Mastercard, Maestro, SZÉP kártya, Apple Pay, VISA vagy érintésmentes fizetés és a készpénz. Kerthelyiség Fogyassza el fogását kényelmes kültéri helyiségünkben. Állatbarát hely Kiskedvenceit is örömmel látjuk vendégül. Ingyenes Wi-Fi Használja ingyenes WIFI-szolgáltatásunkat, hogy megoszthassa fotóit. Saját parkolás Használja a falatozó előtt található ingyenes parkolót. New York Burger 2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Hétfő – Csütörtök: 10:00 – 20:00 Péntek – Szombat: 10:00 – 21:00 Vasárnap: 10:00 – 20:00