Ha csupán néhány órával korábban próbálkoztak volna, nyomban ellenállásba ütköznek, most azonban minden elcsendesedik körülöttük, és feltartóztathatatlanul nyomulnak egyre mélyebbre a nedves sötétségben. Elérik a Havers-csatornát, a Lieberkühn-mirigyeket és a Langerhans-szigeteket. A Bowman-tokot Nephrosban, a Clarke-oszlopot Spinalisban, Mesencephalon feketeállományát. És elérik a szívet. Még mindig ép, de már megfosztva a mozgástól, amelyre az egész konstrukciót tervezték, furcsán elhagyatottnak hat, akár egy gyártelep, amelyet a munkásoknak kapkodva kellett kiüríteniük, mindenfelé az erdő sötétjétől sárga fényükkel elváló, mozdulatlan járművek, üresen álló barakkok, a drótkötélpálya csilléi megrakodva függenek a hegyoldalban. Abban a másodpercben, amikor az élet elhagyja a testet, az már a halálhoz tartozik. A lámpák, a bőröndök, a szőnyegek, a kilincsek, az ablakok. A földek, a lápok, a patakok, a hegyek, a felhők, az ég. Egyik sem idegen számunkra. Szakadatlanul a halott világ tárgyai és jelenségei vesznek körül minket.
Az ember időnként találkozhat olyasféle kijelentésekkel, hogy az életeben semmi sem biztos, csak a halál. Elvégre való igaz, még a legmodernebb orvosi eszközök sem garantálhatják az örök életet. Az viszont korántsem mindegy, hogy valaki milyen körülmények között tölti élete utolsó hónapját: egyedül egy kórházi ágyon, vagy szerettei körében. Szakorvosok ezért olyan módszer kifejlesztésébe kezdtek, ami kimutathatná, van-e értelme a legtöbbször kellemetlen, ráadásul eredménytelen hosszabbító kezeléseknek. Előre megjósolnák a halál időpontját Nagy-britanniai kutatók összeállítottak egy részletes, 29 indikátorból álló tesztsort, amely figyelembe veszi többek között az életkort, az erőnlétet, a betegségeket, a mentális problémákat, az esetleges korábban előforduló életveszélyes állapotokat, valamint a pulzusszámot. A fentiek alapos kivizsgálásával megjósolható lenne, hogy a beteg halála bekövetkezik-e a következő harminc napon vagy 12 héten belül. Ha pedig a teszt pozitív lenne, akkor nem kellene felesleges kezeléseknek alávetni a pácienst, helyette megfelelő átmeneti, fájdalommentes, alternatív megoldást biztosíthatnának számára.
A 36 éves, mérnöki végzettségű Kikina az orosz űrhajóscsapat egyetlen női tagja. Ő lesz az ötödik orosz nő a világűrben Valentyina Harmadik helyre szorult a világ leggazdagabbjai között Elon Musk A dél-afrikai milliárdos vagyona a Tesla esése miatt több mint 9 milliárddal csökkent idén, azért még így sincs oka panaszra. Miért jó a kriptóknak, ha Elon Musk árfolyamot manipulál Januári 900 dolláros árfolyamcsúcsától 27 százalékkal marad el a Tesla papírok kereskedési árfolyama a Nasdaqon. Tegnap gyenge egy dolláros pluszban
"A test belsejében szétszóródó hatalmas baktériumseregeket semmi sem tartóztathatja fel. " Mindjárt Halottak napja. Norvég sztárírótól kölcsönözzük a mai Matinét. A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír. Azután megáll. Előbb-utóbb egy szép napon magától felhagy lüktető mozgásával, és a vér a test legmélyebben fekvő pontja felé áramlik, hogy ott egy kis medencébe gyűlve kívülről sötét és nyirkos tapintású foltot hagyjon az egyre fehéredő bőrön, miközben a testhőmérséklet csökken, a végtagok megmerevednek, és a belek kiürülnek. Az első órák ezen változásai olyan lassan és olyan bizonyossággal zajlanak, hogy van valamiféle szertartásszerűség bennük, mintha az élet szigorú szabályok, egyfajta gentlemen's agreement szerint kapitulálna, amelyet a halál képviselői is betartanak, miközben folyvást arra várnak, hogy az élet visszavonuljon, ők pedig hozzáfoghassanak az új terület inváziójához. De akkor már visszavonhatatlanul. A test belsejében szétszóródó hatalmas baktériumseregeket semmi sem tartóztathatja fel.
Ezekből pedig növények, azaz új élet táplálkozik. Így igaz tehát a mondás, amely szerint porból lettünk, és porrá leszünk.
Világnézeti kérdés, hogy van-e valamiféle élet a halál után, a tudomány most megpróbált végleges és konkrét válaszokat adni. Borzongás és megrázó elgondolkodás garantált! A tudósok rájöttek valamire! A "horror laboratórium", avagy a holttestfarm és egy óriási áttörés University of Tennesseehez tartozó Knoxville-i Antropológiai Kutatóközpont egyik "laborjában" megdöbbentő dolgokra jötek rá a tudósok egy nagyszabású vizsgálat során, ami a halálunk utáni dolgokkal kapcsolatos. A kutatóközpontban tudományos eszközökkel tudják vizsgálni emberi holttestek bomlását különböző körülmények között. Korábban ilyen vizsgálatokra csak állati tetemeken volt lehetősége a tudománynak (a modern időkben legalábbis). Fennállása óta több mint 1800 holttestet vizsgáltak itt, illetve további 4000, jelenleg még élő ember iratkozott fel a donorlistára. A holttesteket direkt különböző helyekre és körülmények közé helyezik el – például bokrok alá, vízbe, vagy pont a tűző napra -, hogy meg tudják vizsgálni, hogy eltérő hatások hogyan befolyásolják a bomlást.
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2015. jan 19. 14:31 Ez történik veled a halál után - Videó! Los Angeles - A Scientific American két perces tudományos animációban próbálja elmesélni a gyerekeknek, mi történik halálunk után testünkkel. Sokan félnek a haláltól, és nem úgy tekintenek rá, mintha az élet része lenne. Sokan boncolgatták ezelőtt is, mi történik halálunk után a lelkünkkel, testünkkel. Az amerikaiak által létrehozott tudományos mese az ember halála utáni állapot két évét mutatja be. Milyen gázokat bocsát ki az emberi test a bomlás következtében és a végén hogyan leszünk porrá. A bomlást négy tényező határozza meg: a hőmérséklet, a páratartalom és a víz hiánya, az oxigén blokkolása a temetés következtében, és a savasság, lúgosság, azaz a PH érték, amely meghatározza, milyen gyorsan bontsák az enzimek a molekulákat. Néz meg, mi történik az emberi testtel a halál után: Blikk-információ tudomány test mese halál animáció