Kérdés, hogy aki kevésbé vallásos (mint én), az mennyire tudja befogadni ezt, bár aki nyitott a világ dolgaira (mint én) és képes a saját nézőpontján túl is látni, elfogadni azt (ha megérteni teljesen nem is), bármennyire távol álljon is tőle az adott dolog (nem csak a vallást értve), azoknak is elgondolkodtató tud lenni a Narnia történetét elmesélő kötetek mindegyike. Összegzés: Egy kötetben helyet foglalva simán megy az öt csillag, az ajánlás, valamint a kedvencek közé is bekerül, de külön-külön azért nem mindig nyerték el teljesen a tetszésemet, bár szerencsére csak apróbb megingásokról volt szó. Sok érdekes szereplőt ismerhettem meg, bár mindegyikőjükről csak annyit tudtunk meg, amennyit a cselekmény megkívánt, emiatt pedig a főbb karakterek se nagyon estek át komolyabb jellemfejlődésen (Eustace kivételével), így különösebben nem tudtam kötődni senkihez sem, ám izgulni azért igen. Maga a kiadvány nagyon szép, minőségi, az illusztrációk is tetszettek, rosszat nem tudnék rá mondani, az egyes történetek egyértelműen vannak elválasztva egymástól, külön tartalomjegyzékkel.
Narnia krónikái Szerző Clive Staples Lewis Eredeti cím The Chronicles of Narnia Nyelv brit angol Műfaj fantasyregény gyermekregény high fantasy Kiadás Kiadás dátuma 1950 Illusztrátor Pauline Baynes A Wikimédia Commons tartalmaz Narnia krónikái témájú médiaállományokat. A Narnia krónikái egy hét kötetből álló gyerekkönyv-sorozat, melyek szerzője C. S. Lewis. A könyveket Pauline Baynes illusztrálta, és 1950 és 1956 között készültek Londonban. A könyveket több alkalommal is feldolgozták színdarabok, rádiós műsorok, tévéműsorok és filmek formájában. A könyvek a kitalált Narnia földjén játszódnak, egy varázslatos világban, ahol állatok és szörnyek laknak. A történetek során több gyermek is felfedi Narnia történetét. "A ló és kis gazdája" kivételével mindig gyerekek a főszereplők, akiket Aslan oroszlán hív meg, hogy védjék meg Narniát a gonosztól. A könyvek átölelik Narnia egész történetét, annak megteremtésétől "A varázsló unokaöccse" című könyvben, annak elpusztításáig, amely "A végső ütközet" című könyvben történik meg.
Narnia krónikái – díszdobozos kiadás Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a világhírű szerző, C. S. Lewis, a kötetek külön-külön is remekművek. A sorozat a jó és a rossz örök háborúját mutatja be: olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. A hét különálló kötet… Narnia krónikái – egykötetes, illusztrált kiadás "Korunkban minden fantáziabirodalmat Narniához kell mérnünk. " (Lloyd Alexander) Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a világhírű szerző, C. Lewis, ám a kötetek külön-külön is remekművek. A sorozat a jó és a rossz örök háborúját mutatja be: olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor… A varázsló unokaöccse Narnia 1. kötet Mi történik, ha egy öreg tudós a varázslással kontárkodik? Katasztrófák és mesés események sorozata veszi kezdetét. A két jó barát, Digory és Polly ezt saját bőrén is megtapasztalja: Andrew bácsinak köszönhetően egy csodálatos birodalomba érkeznek, melyet Aslan, a Nagy Oroszlán a semmiből hív elő saját énekével.
Caspian végső kétségbeesésében megszólaltatja Susan királynő varázskürtjét, és… A Hajnalvándor útja Narnia 5. kötet Lucy és Edmund unokatestvérüknél, az idegesítő és fontoskodó Eustace-nél tölti a nyári szünidő napjait. A falon lógó képek egyike azonban váratlanul életre kel, és a következő pillanatban Caspian herceg hajóján találják magukat. A vándorok célja nem más, mint felkutatni a hét eltűnt lordot, majd elhajózni a világ legkeletibb csücskéig. A… Az ezüsttrón Narnia 6. kötet Caspian király uralkodásának nyugalmát baljós események zavarják meg: felesége halála után egyetlen fia, a trón várományosa is nyomtalanul eltűnik. Jill és Eustace Aslan parancsára Narniába érkezik, hogy – a négy jelet követve – kiszabadítsák az elrabolt Rilian herceget. Küldetésük végrehajtásában segítségükre lesz Borongány, a mocsári flanga, aki a legerősebb bűbáj… A végső ütközet Narnia 7. kötet Tirian király uralkodása alatt különös szóbeszéd kel szárnyra a birodalomban: Aslan, a Nagy Oroszlán hosszú idő után visszatért Narniába.