Egyetem alatt már csak táncoltam és az engem mind lelkileg, mind fizikailag nagyon feltöltött, abszolút nem hiányzott a futás. Sőt, egyszer volt egy barátom, aki minden nap tíz kilométert futott, még ő sem tudott meggyőzni, hogy nekem is jó lesz ez. Nem volt jó. Közben viszont születtek itt gyerekek, egyik a másik után, elmaradt a tánc is egy időre és egyszer csak ott találtam magam némileg ismeretlen, de mindenképpen megváltozott testtel egy aerobic órán, ahova szintén nem kívánkoztam korábban, később meg aztán az edzőteremben. Anyám tyúkja, hogy változik az ember! (Az edzőteremben egy bölcsésznek nagyon kellemes lenni, mert minden gépnél el lehet olvasni, hogy kell azt használni és aztán hosszan lehet értelmezni az olvasottakat, ettől egész magabiztosnak érezzük magunkat, végül azért mégis ügyesen lehet bénázni a használatnál egy csapat izomagy kinézetű fickó és műkörmös testépítő superwoman társaságában. A legjobb, amikor az embernek a tanítványai is hangosan odaköszönnek... ) De ez még semmi, mert ezen a nyáron rá kellett jönnöm, hogy a kánikulában a fene se kívánkozik az edzőterembe, viszont van a Férjnek egy felesleges futócipője, hát miért ne próbálkozzak meg a futással?
Nem akarok itt valami hamis falusi romantikázásba belemenni, de azt mindenképpen érdemes tudatosítani, hogy a városban a kelleténél többet eszik és többet ül az ember, hiába jár közben mozogni valami mesterkélt helyre, eltolódnak az arányok, míg falun a parasztbácsinak sosem volt kérdés, melyik edzőtermet válassza, mert az edzőterem az élete mindennapos (olykor fizikailag igencsak megerőltető) tevékenységeit jelentette. Ha mindezt kicsit helyre teszi az ember magában és odafigyel, a városban is élhet egészségesen, de a lelkülete a dolognak bizony más lesz, azt tudatosan kell hozzátenni, akár egy kis futással - végül is itt ez "cool" dolognak számít és bezsebelheti az ember az irigy, netán elismerő pillantásokat (ha lát közben a szemébe csorgó izzadságtól). Ez is valami.