Erzsébet a továbbiakban is érdeklődött a politikai események iránt, de minél többet tudott, annál jobban taszították őt a történelmi igazságtalanságok. Ezért távol tartotta magát a politikától, s magánemberként a köztársaság eszméjének híve volt. Faludi Ildikó
A kölcsönös szerelemből 1854 áprilisában megkötött házasság azonban kevés boldogságot hozott Erzsébetnek. A Hofburg falai között alig találkozott a napi politikával, az uralkodás gondjaival teljesen lekötött ifjú férjével. Erzsébet magányos volt, senkivel nem oszthatta meg bánatát, amit a szabad, boldog vidéki élet elvesztése s napirendjének a rideg udvari etiketthez való igazítása okozott. Személyisége kezdettől fogva ellentétben állt a ráosztott szereppel: a mellé rendelt idős, unalmas udvarhölgyek állandóan kritizálták öltözködését, műveltségét, tánctudását, viselkedését. Erzsébet legkíméletlenebb bírálója azonban anyósa, Zsófia főhercegné volt. Az ifjú császárné gyermekkora óta érdeklődött az irodalom és a történelem iránt. Helyzetéből adódóan hamar kialakult benne a politikai életben való tájékozódás tehetsége. Egyetlen alkalom volt azonban, amikor a politikába komolyan be is avatkozott, s ezt éppen a magyarok érdekében tette. Az 1848/49-es magyar forradalmat és szabadságharcot leverő Ferenc József felesége - talán Zsófia ellenszenve miatt is - szimpatizált a magyarokkal.